Template
Template Template
Template 2010. szeptember 09. Template

Szavazások

Melyiket próbálná ki?
 

Online felhasználók

Jelenleg 3 vendég online
 
Template

Holt-pont járgány

Holt-pont járgányA kézihajtány újdonság az ügyességi pályán kipróbálható furcsa járgányok között!

 
 

Szórakoztató rendezvényeken a vendégek kedvükre hajthatják, de versenyt is rendezhetünk, melyben szinkronpályán két-két versenyző mérettetik meg. 

A hajtány eredetileg kézi erővel működtetett vasúti jármű volt, pályafenntartók használták a szolgálati szakaszuk megtételére.

A mi járgányunk is kézihajtány, de nem sínen halad!
Kormányozható, de nincs kormánya!
A haladási irányát a kerekek egymáshoz viszonyított  előre-hára mozgatásával tudjuk változtatni!

Milyen is lehet így bójákat kerülgetni? Vagy talán már az is nagy dolog ha egyenesen tudunk vele haladni?
Hajtására, kormányzására igen csak rá kell érezni! Amint beülünk és próbálunk elindulni, azt is rögtön tudni fogjuk, hogy a járgány miért pont ezt a nevet kapta!

Közben a csapattársak, nézők próbálnak tanácsokkal segíteni, de nem titkolják: jól is mulatnak! Várjuk csak meg még ők beülnek, vajon ügyesebbek lesznek?

Versenyek, csapatépítő programok, szórakoztató rendezvények új játéka lehet!

Optimális működéséhez kemény felületű terület szükséges, helyigénye aránylag kicsi, szabadtéren és beltérben is használható.

Kérje árajánlatunkat elérhetőségeinken!

Holt-pont járgányHolt-pont járgány
 
Előző   Következő
Template
Template Template Template
 
Template Template